Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Pályázat

Bonyhád – Gondviselés Időskorúak Otthona

Egy, az élet viharában megfáradt, remegő kéz szorításáért, egy elégedett pillantásért, egy csendes mosolyért, egy hálás köszönömért érdemes segíteni, jelen lenni.

Új helyen otthonra lelni, új közösségben megértést, törődést kapni – ez nem csak álom azoknak az időseknek, akik távol családjuktól és egykori lakhelyüktől a bonyhádi Gondviselés Időskorúak Otthonába költöznek. Az intézmény 2012 márciusában nyitotta meg kapuit Bonyhád központjában, a kórház szomszédságában. Míg az udvarban szép, parkosított környezet, addig benn szeretetteljes, elfogadó és támogató légkör fogadja a lakókat.

Az intézmény sokrétű és színvonalas szolgáltatása a még aktív életet élőktől az ápolásra szorulókig bárkinek személyre szabott és biztonságos megoldást jelent. A Margaréta Házban ápolási részleg működik két-, három- illetve négyágyas szobákban, havi térítési díj ellenében. A Viola Házban – havi térítési díj ellenében – egy-, három- és négyágyas, saját fürdőszobás lakóegységek várják az önmagukat még részben ellátni képes időseket. A Levendula Házban pedig négy, akadálymentes fürdőszobával ellátott lakrész található – szintén az önmagukat még részben ellátni képes idősek, akár házaspárok elhelyezésére. Két lakrészhez terasz is tartozik közvetlen kertkapcsolattal.

Az intézmény, amely 55 lakót képes befogadni, számos foglalkozásfajtát kínál az idős emberek közérzetének javítására, figyelmük lekötésére. A szakemberek ugyanis hisznek abban, hogy lakóik minél aktívabbak, annál kiegyensúlyozottabbak.

 

Lépjen velünk kapcsolatba!

4 + 5 =

Kapcsolat

Szoceg Nonprofit Kft., központ

 

7621 Pécs, Jókai u. 1.

Telefon/ fax

+36 72 513 813
+36 72 513 815