Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Pályázat

Szederkény – Időskorúak Otthona

Lakóink nyitottak, szívesen vesznek részt rendezvényeinken, szeretettel várják az új beköltözőket, keresik egymás társaságát, és sokat segítenek egymásnak.

A szederkényi Időskorúak Otthona messze nem csak a korszerű épületei és szép parkja miatt különleges – értékét leginkább az emberi oldal adja: a szakemberek azért dolgoznak, hogy mind maguk a gondozottak, mind pedig azok családtagjai pozitívan éljék meg az idősek új környezetbe költözését. Az intézmény 90 idős ember befogadására alkalmas. Az új lakóknak mentálhigiénés szakemberek segítenek a beilleszkedésben. Az elsődleges cél az, hogy a lakók biztonságban, kényelemben, valóban otthon érezzék magukat.

Ahhoz, hogy ez hamar megvalósuljon, a szakemberek messzemenőkig tiszteletben tartják és segítik fenntartani az idősek kialakult szokásait. A könnyebben közlekedőket a parkra nyíló épületekben helyezik el, a nehezebben járókat a főépületben, a teljes ápolásra szoruló fekvőbetegeket pedig az emeleti ápoló osztályon. A szobák általában két-háromágyasak, többségükhöz külön fürdő és mellékhelyiség is tartozik.

Az otthonban minden hétköznap egyéni és csoportos programokkal várják az időseket: a zenés foglalkozásoktól a felolvasó színházon át a különböző ismeretterjesztő előadásokig, kézműveskedésig. Kedvesség, szolgálatkészség és valódi érdeklődés – a rászorulókat e mottó jegyében segítik az itt dolgozók. Számukra ugyanis az a legfontosabb, hogy gondozottjaik mind fizikailag, mind pedig érzelmileg biztonságban érezzék magukat az intézményben.

Lépjen velünk kapcsolatba!

6 + 9 =

Kapcsolat

Szoceg Nonprofit Kft., központ

 

7621 Pécs, Jókai u. 1.

Telefon/ fax

+36 72 513 813
+36 72 513 815